Scherer Péter számtalan díj és elismerés birtokosa volt, köztük
- a Fővárosi Önkormányzat díját (1995),
- a Színikritikusok díját (1995),
- a Magyar Filmkritikusok Díját (1999),
- a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét (2007)
- és a Jászai Mari-díjat (2009) is magáénak tudhatta.
A Karinthy Színház szerint a magyar színházi élet pótolhatatlan alakja volt, akivel a Karinthy Színház közönsége rendezőként és színészként is találkozhatott.
Különleges jelenléte, humora és embersége örökre velünk marad
– fogalmaztak.
A kecskeméti Katona József Nemzeti Színház arról írt, hogy Scherer Péter az egyik legjobb humorú színházi alkotó volt, aki ebben az évadban rendezett először Kecskeméten. „Bíztunk benne, hogy ennek a közös munkának lesz még folytatása! Isten veled, Pepe!”
64 éves korában meghalt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész. Kedden még játszott volna egy színdarabban a Zenthe Ferenc Színházban.
„Scherer Péter barátunk ma délelőtt örökre elaludt” – közölte Facebook-oldalán a Nézőművészeti Kft. Az ikonikus színész 64 éves volt. A társulat egyben közölte, ma (kedd) este 9 órakor virrasztást tartanak a B32 Galéria és Kultúrtérben, a Bartók Béla út 32. szám alatt.
A Zenthe Ferenc Színház szinte egy időben közölte, hogy A fajok eredete című mai előadása „előre nem látható váratlan körülmények miatt a mai napon elmarad”. A darabban Scherer Péter is játszott volna Mucsi Zoltán és Thuróczy Szabolcs oldalán.