
„Veszekedést, majd verekedést hallottunk, aztán pedig törtek-zúztak” – egy brit turistát késelt halálra a 34 éves útitársa
Amint arról beszámoltunk, gyilkosság történt hétfő hajnalban Budapesten, a 7. kerületben. A bulinegyed egyik lakásában az egy férfi szúrta le társát. az egyik lakásban leszúrtak egy férfit. A bérelt lakásban két külföldi férfi szállt meg, akik turistaként érkeztek Budapestre.
Elfogták a tettest
A mentők hajnali négy után érkeztek a lakáshoz, azonban a férfin már nem lehetett segíteni. Barátja nem menekült el a helyszínről, a társát leszúró férfit a holttest mellett, a helyszínen fogták el.
Rendőrségi közlemény
A Budapesti Rendőr-főkapitányságra szeptember 8-án, 4 óra 13 perckor érkezett bejelentést arról, hogy egy 7. kerületi lakásban megszúrtak egy férfit. A sérülten a mentők megpróbáltak segíteni, de már nem tudták megmenteni az életét. A fővárosi rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Veszekedést hallottak
A két brit férfi vasárnap éjszaka szórakozni ment a belvárosba, majd hétfő hajnalban tettek vissza a szállásukra. A Bors azt írja, a társasházban, ahol a gyilkosság történt, főleg rövid távú bérlakások vannak. Egy két szinttel feljebb élő, szintén külföldi férfi elmondta: ők hajnali három óra körül hallották a veszekedést a lakásból. Hajnali három körül veszekedést, majd verekedést hallottunk, aztán pedig törtek-zúztak. Utána hirtelen csend lett. Mint azt a házban elmondták, az épület sokszor valóságos átjáróház, gyakran érkeznek oda külföldi vendégek, így a lakóknak esélyük sincs arra, hogy megismerjék az átmenetileg ott tartózkodókat, hiszen sokszor csak érkezésüket és távozásukat hallják.
Nyomoz a rendőrség
“A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya, emberölés gyanúja miatt nyomoz, a szemle és a feltételezett elkövető elszámoltatása folyamatban van” – írta közleményében a rendőrség.