Vélemény. Orbán Viktor tusványosi beszéde már régen túllépett a megszokott ellenzéki helyzetértékelés keretein. A volt miniszterelnök tulajdonképpen azt vázolta fel, hogyan írná felül a választási vereség után kialakult közjogi rendet, ha a Fidesz ismét hatalomra kerülne. Orbán illegitimnek minősítette a Tisza kétharmados többségével elfogadott alkotmánymódosítást, és azt állította: mivel szerinte maga a változtatás eleve érvénytelen, az abban szereplő korlátozások sem kötik. Ide tartozik az a szabály is, amely legfeljebb két ciklusra korlátozza a miniszterelnöki tisztséget. A volt kormányfő logikája így rendkívül kényelmes: amit az ellenfele alkotmányos többséggel elfogad, az szerinte nem létezik; amit ő korábban ugyanilyen többséggel felépített, az sérthetetlen. Ha visszatérne, helyreállítaná az eltávolított tisztségviselőket, és visszafordítaná a Tisza által elindított közjogi átalakítást. Ez nem pusztán egy kormányváltási program. Sokkal inkább egy párhuzamos állam alkotmányos tervrajza.
A törvény csak akkor törvény, ha neki kedvez?
Orbán azzal érvelt, hogy a köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróság elnökét és más, korábban hosszú időre kinevezett vezetőket személyre szabott, visszamenőleges szabályokkal mozdítottak el. Ezeket az intézkedéseket bűncselekménynek nevezte, az egész alkotmányos átalakítást pedig illegitimnek.
A Tisza döntései természetesen vitathatók. Jogászok megkérdőjelezhetik, hogy megfeleltek-e a jogállamiság elvárásainak, sérült-e a visszaható hatály tilalma, vagy túllépett-e a parlamenti többség az alkotmányozó hatalom elfogadható határain. Ezek valóban súlyos kérdések. Csakhogy ezekre nem Orbán Viktor adja meg a végső választ Tusványoson, mikrofon előtt. Az alkotmánymódosítás nem attól tűnik el, hogy a Fidesz elnöke illegitimnek nevezi. Amíg egy szabályt az arra jogosult intézmény nem semmisít meg, vagy az Országgyűlés nem módosítja, addig az a hatályos jog része. Orbán politikai véleménye nem alkotmánybírósági döntés, a sértettség pedig nem különleges jogforrás.
A kétciklusos korlátot már előre félretolná
A beszéd legérdekesebb része a miniszterelnöki cikluskorlátra vonatkozott. Orbán értelmezése szerint a legfeljebb két ciklust engedő szabály rá nem lehet érvényes, mert azt egy általa illegitimnek tartott alkotmánymódosítás vezette be. Ez azért különös, mert a volt miniszterelnök egyszerre két állítást is tesz. Egyrészt azt mondja, hogy az új rendszer jogilag nem létezik. Másrészt már azt tervezi, miként indulhatna benne újra a hatalomért. Ha a választási és alkotmányos rend egészében illegitim, akkor Orbán milyen szabályok alapján akar visszatérni? Részt venne egy általa törvénytelennek tartott választáson, majd győzelme után hirtelen mégis jogszerűnek ismerné el annak eredményét? A válasz valószínűleg az, hogy számára nem a rendszer egésze illegitim. Csak azok a részei, amelyek akadályozzák a személyes visszatérését. A kétciklusos korlát világos üzenetet hordoz: Magyarország többé nem kíván évtizedekre egyetlen emberhez kötött kormányzást. Orbán viszont már most kijelenti, hogy ezt a szabályt nem fogadja el. Nem új vezetőt keres a Fidesz élére, hanem jogi kerülőutat saját maga számára.
„Mindenkit helyreállítanak” – mintha a választás meg sem történt volna
„Mindenkit helyreállítanak” – mintha a választás meg sem történt volna
Orbán arról is beszélt, hogy egy későbbi Fidesz-kormány helyreállítaná az eltávolított tisztségviselőket és a korábbi közjogi állapotokat. Már ez önmagában is jól mutatja, mennyire nem tudott még szembenézni a vereséggel. Nem arról beszél, hogyan lehetne új, szélesebb társadalmi támogatással bíró politikát kialakítani. Nem azt elemzi, milyen hibákat követett el a Fidesz, és kiket kellene lecserélni a pártban. Úgy viselkedik, mintha az elmúlt hónapok csupán egy jogellenes közjátékot jelentenének, amely után mindenkit vissza lehet ültetni a régi helyére.
A választók döntése azonban nem technikai hiba volt. Nem egy elrontott beállítás, amelyet a következő rendszergazda egyszerűen visszaállít egy korábbi mentési pontra. Az ország leváltotta a Fideszt, a Tisza kétharmados többséget szerzett, és felhatalmazást kapott az Orbán-rendszer intézményeinek átalakítására. Hogy ezt a felhatalmazást jól használja-e, az már más kérdés. Orbán viszont úgy tesz, mintha maga a választási eredmény lenne érvénytelen, mert az nem neki adott hatalmat.
Egy alternatív valóságot épít a táborának
A tusványosi beszédet hallgatva nehéz eldönteni, Orbán valóban így látja-e a helyzetet, vagy tudatosan épít-e párhuzamos valóságot a saját hívei számára. Ebben a történetben a Fidesz nem elveszítette a választást, hanem egy illegitim rendszer áldozata lett. A hatósági vizsgálatok nem közpénzügyi ügyek feltárását jelentik, hanem politikai üldözést. A kétharmados parlament nem alkotmányozó többség, hanem önkényuralmi gépezet. A leváltott tisztségviselők pedig nem egy korábbi rendszer maradványai, hanem jogellenesen eltávolított mártírok.
Ez a narratíva politikailag hasznos lehet. Segít egyben tartani a tábort, amelynek nehéz lenne azt mondani: elvesztettük a választást, mert rosszul kormányoztunk, visszaéltünk a hatalommal, és az ország többsége változást akart. Orbán ehelyett reményt kínál nekik. Nem kell elfogadniuk a vereséget, mert az valójában nem volt érvényes. Nem kell új politikát keresniük, mert a régi rendszer hamarosan visszatér. Nem kell más vezetőt találniuk, mert a cikluskorlát amúgy sem számít. Ez rövid távon erőt adhat a Fidesznek. Hosszabb távon azonban egy olyan pártot hoz létre, amely már nem a társadalmat akarja meggyőzni, hanem saját tagjait tartja fogva egy végtelenített visszatérési ígérettel.
Orbán terve nem a megújulásról, hanem a restaurációról szól
A volt miniszterelnök nem új Fideszt ígért. A régit akarja visszahozni. Ugyanazokkal az emberekkel, ugyanazokkal az intézményi vezetőkkel, ugyanazzal a központosított hatalmi logikával és – minden jel szerint – ugyanazzal a miniszterelnökkel. A vereségből nem azt a következtetést vonta le, hogy változtatnia kell, hanem azt, hogy a választási eredményt kell majd politikailag és jogilag semlegesíteni.
Ebben rejlik a beszéd valódi döbbenete. Orbán Viktor nem készül belenyugodni abba, hogy a magyarok leváltották. Olyan történetet épít, amelyben továbbra is ő a törvényes vezető, a Tisza csupán átmeneti megszálló, a hatályos alkotmány pedig figyelmen kívül hagyható papír. Ez már nem egyszerű ellenzéki keménykedés. Ez annak bejelentése, hogy Orbán csak addig fogadja el a demokratikus játékszabályokat, amíg azok visszavezethetik a miniszterelnöki székbe. A legnagyobb kérdés ezért már nem az, valóban visszatérhet-e. Hanem az, hogy a Fidesz meddig hajlandó követni egy olyan vezetőt, aki a vereség feldolgozása helyett inkább eltörölné annak jogi következményeit.