Orbán Viktor súlyos kijelentéseket tett egy hónappal a választás után – videó

Megjelent egy friss interjú Orbán Viktorral, amiben a volt miniszterelnök nagyon súlyos dolgokat mondott:

A Fidesz és a nemzeti oldal újjászervezéséről, a választási vereség okairól, a fiatal generáció elvesztéséről és az új kormány első lépéseiről beszélt hosszú interjúban Orbán Viktor a Magyar Nemzetnek. A volt miniszterelnök szerint „Magyarország elmúlt száz évének legsikeresebb korszakát” zárta le a jobboldal veresége, ugyanakkor hangsúlyozta: „tigrisek vagyunk, nem nyulak”.

„Nem egy ciklus, hanem egy korszak zárult le”

Orbán Viktor az interjú elején úgy fogalmazott: az ellenzéki lét nem ismeretlen számára, de szerinte a politikában nem a pozíció számít, hanem a szolgálat.

„Egy fiú vagyok Felcsútról, a Kolozsvári utcából, akkor is, ha miniszterelnök vagyok és akkor is, ha nem”

– mondta, majd hozzátette:

„A politika nálam nem állás, hanem szolgálat”.

A választási vereségről szólva kijelentette: tizenhat év kormányzás után „nem egy ciklus, hanem egy korszak zárult le”. Értékelése szerint ez volt „a magyar polgárosodás legsikeresebb tizenhat éve”, amelynek eredményei között említette a keresztény-nemzeti alkotmányt, a teljes foglalkoztatást, a négyszeresére emelt átlagjövedelmet, a migráció elleni fellépést és az önálló kormányzást.

A volt kormányfő szerint az ellenzéki politizálás most arra épülhet, hogy „a mindenki által elismert nemzeti vívmányokat kell megvédeni”.

„A magyaroknak most liberális kormányuk lett és nemzeti ellenzékük”

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a Fidesznek és a nemzeti oldalnak „jól és szorosan szervezett, kormányzó politikai közösségből előbb erős ellenzéki mozgalmat, később esélyes kormánypárti pozíciót kell építenie”.

Elmondása szerint az újjászervezés egyszerre zajlik majd a parlamentben, a pártrendszerben, a civil világban és a „szabadság kis köreiben”.

„A magyaroknak most liberális kormányuk lett és nemzeti ellenzékük”

– fogalmazott, majd kiemelte:

„Az egész országnak látnia kell, hogy tigrisek vagyunk, nem nyulak.”

Aggasztónak nevezte az új kormány első lépéseit

Orbán Viktor szerint bár az új kabinet a kampányban azt ígérte, hogy megtartja a korábbi kormány több intézkedését, a miniszteri meghallgatások már más irányt mutattak.

A volt miniszterelnök szerint az új pénzügyminiszter „megtagadta a munkaalapú társadalmat”, és liberális gazdaságpolitikát hirdetett. A társadalmi ügyekért felelős miniszterekről pedig azt mondta, hogy „a Soros-féle nyílt társadalom eszményét képviselték”.

Úgy vélte, „a gyermekvédelem az LMBTQ-lobbi kezébe került”, a nemzeti oktatást pedig „progresszív, liberális oktatáspolitika váltja fel”.

Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarországot „kiváló állapotban” adják át. Felsorolása szerint a foglalkoztatottság magas, az átlagjövedelem négyszeresére nőtt, az állami vagyont megduplázták, történelmi csúcson van a devizatartalék, és az aranytartalékot három tonnáról száz tonnára emelték.

Azt mondta: „Ha az új kormány nem irányváltásban gondolkodik, hanem egyszerűen csak továbbmegy az úton, sikeres lehet. De ismétlem: az előjelek aggasztók.”

„Ezt a választást a fiataloknál vesztettük el”

A vereség okait elemezve Orbán Viktor kiemelte: a Fidesz a negyven év felettiek körében 47–44 arányban nyert, a negyven év alattiaknál azonban „földrengésszerű vereséget” szenvedett.

„A fiatalok 19 százaléka szavazott ránk, 75 százaléka ellenünk”

– mondta.

Szerinte a következő időszak legfontosabb feladata annak megértése, miért fordult el a fiatal generáció a jobboldaltól. Úgy vélte, a fiatalok politikai kultúrája „a nyugat-európaihoz hasonul”, és a különbség már nem pusztán ízlésbeli, hanem „világfelfogásbéli, kultúrantropológiai”.

Orbán Viktor azt is elismerte:

„Nemcsak az üzenetünket, engem sem fogadtak el.”

„A választók a többre szavaztak”

A volt miniszterelnök szerint a Fidesz kampánya arra épült, hogy „védjük meg, amink van”, míg az ellenfél azt ígérte: „változtassatok, és jobb lesz”.

Úgy fogalmazott: a fiatalok „többet akartak”, és a választók nagyobbik része arra szavazott, „ki ígér fölé, ki ad új perspektívát”.

Orbán Viktor szerint a választási ígéretek között szerepelt „évi 6900 milliárd forint szétosztása az egészségügytől a jóléti rendszeren át a gazdaságig”.

Generációváltást hirdetett a Fideszben

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy már megkezdődött a Fidesz ellenzéki működésre való átalakítása.

Elmondta: az 52 fős frakcióból 25 képviselőt lecseréltek, és „a hatvanasok, az én nemzedékem hátralépett, és átadta a marsallbotot a negyveneseknek”.

A volt miniszterelnök szerint jelenleg zajlik azoknak a publicistáknak, influenszereknek, politikusoknak és szellemi műhelyeknek az összegyűjtése, amelyekre „a nemzeti oldal új felállásában” számítani lehet.

„Nyár végére ezzel is megleszünk. Ősszel pedig indulhat a munka”

– mondta.

„A jobboldali emberek nyíltan beszélnek”

A nemzeti együttműködés rendszeréről szólva Orbán Viktor azt mondta: a cél az volt, hogy a társadalom különböző csoportjai együttműködjenek egymással, miközben a rendszer középpontjába „a nemzeti szuverenitást” állították.

Szerinte a Fidesz által felépített rendszer „munkaalapú gazdaság és védett társadalom” volt, szemben az európai liberális gazdasági modellel és a „nyílt társadalommal”.

Úgy fogalmazott: eredetileg húsz évre, öt parlamenti ciklusra terveztek, de „tizenhat évet kaptak”, és „a munka nyolcvan százalékos, időarányos részét” tudták elvégezni.

A jobboldali értelmiségen belüli konfliktusokról szólva kijelentette: a hosszú kormányzás után „kinyílt a lojalitási kaloda”.

„A jobboldali emberek nyíltan beszélnek, a szelíd népénekek évei után most rock’n’roll következik”

– fogalmazott.

„A magyar demokrácia komoly teszt előtt áll”

Az új miniszterelnökről Orbán Viktor csak röviden beszélt, de kijelentette: „az új kormányfő személye problémás”.

Hozzátette:

„A magyar demokrácia komoly teszt előtt áll.”

Gulyás Gergely új szerepéről szólva elmondta: azt várják tőle, hogy „a decens, polgári, kormányképes Fideszt jelenítse meg”.

„Állunk minden bolházás elé”

Az elszámoltatási tervekkel kapcsolatban Orbán Viktor kijelentette: nem tart vizsgálatoktól.

„1990 óta minden percem és forintom folyamatos ellenőrzés alatt állt. Nyitott könyvként éltem”

– mondta.

Ugyanakkor arról beszélt, hogy a Fideszben „védegyletet” hoztak létre arra az esetre, ha politikai okokból érne retorziókat jobboldali szereplőket.

Azt állította, hogy az új hatalom „el akarja hallgattatni a jobboldali nyilvánosságot”, és példaként említette marketing- és médiaszerződések megszüntetését, valamint a Balásy-ügyet.

Brüsszelt, Soros-hálózatot és multinacionális cégeket is említett

A választási vereség okairól szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott: a Tiszát „a választók húzták, de voltak, akik tolták is”.

A felsorolt szereplők között említette „a Soros-hálózatot, Brüsszelt, az ukránokat” és a multinacionális cégeket.

Szerinte ezek az erők összehangoltan támogatták a kormányváltást, mert a magyar kabinet ellenezte Ukrajna uniós csatlakozását, illetve „tizenhat év alatt majd 16 ezermilliárd forintot vettünk el” a multinacionális cégektől.

Úgy fogalmazott:

„Puhák voltunk, nem jól harcoltunk, és vereséggel fizettük meg az árát.”

„A brüsszeli pénz a magyarok pénze”

Orbán Viktor az uniós források ügyét „mitológiának” nevezte.

Szerinte „Brüsszel nem jóságos mikulás”, hanem az uniós pénzek „a magyarok pénzei”, amelyek Magyarországot megilletik.

A volt miniszterelnök azt mondta: 12 milliárd eurót már sikerült megszerezniük, amelyből négymilliárd megérkezett, nyolcmilliárd pedig rendelkezésre áll.

A még zárolt összegekről azt mondta: azok a következő hétéves uniós költségvetés tárgyalásakor kerülhetnek napirendre, ahol egyhangú döntés szükséges.

„Amíg az előző hét év nincs lezárva, és a magyarok nem kapják meg a pénzüket, addig nincs új költségvetés”

– idézte korábbi álláspontjukat.

„Mindig a szélen kell kezdeni az újjáépítést”

Az interjú végén Orbán Viktor arról beszélt: a nemzeti oldal két részből áll, „a polgári középből és a jobboldalból”, és csak akkor tudnak győzni, ha ezek egyesülnek.

Szerinte a kormányzás utolsó éveiben a Fidesz „jobbra sodródott”, miközben a polgári közép „gazdátlan maradt”.

Úgy vélte, az újjáépítést „a kurucoknál, a radikálisok világában” kell kezdeni, hogy megakadályozzák a jobboldal kettészakadását.

Orbán Viktor szerint a következő időszak fő feladata egyszerre lesz „megőrizni a tizenhat év örökségét, megérteni a fiatalok világát és újra egyesíteni a jobboldalt a polgári középpel”.

Az egyesítő eszmének pedig szerinte továbbra is „Magyarország szuverenitásának” kell maradnia.