
Orbán Viktor szeptember első hetének eseményeivel kapcsolatos összefoglaló bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán. A miniszterelnök többek között írt a 75 éves korában elhunyt Kásler Miklós professzorról, az Otthon Start Programról, a nyílt európai háború veszélyéről, az orosz olajról, és a magyar-ír összecsapásról.
A miniszterelnök elbúcsúzott Kásler Miklós professzortól, aki szeptember 5-én, 75 évesen elhunyt. Orbán Viktor szerint legnagyobb tette az volt, amikor a WHO és az Európai Unió előtt felismerte és elfogadtatta a kormánnyal, hogy a Covid–19 járványból nagy baj lesz. Kiemelte, hogy „ezért kezdhettük el időben a felkészülést. Sok ezer ember köszönheti neki az életét”.
Hangsúlyozta, hogy az albérletárak kétéves mélyponton vannak a három százalékos hitel miatt. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy „az Otthon Starttal azok is jól járnak, akik nem veszik fel. Ez Magyarország történetének legnagyobb otthonteremtési programja. Startolj rá!”
Bejegyzésében továbbá reagált az európai vezetők találkozójára, amelyet Párizsban rendeztek meg, hogy megvitassák Kijev jövőbeni biztonsági garanciáit. A miniszterelnök szerint arról döntöttek, hogy katonákat fognak küldeni Ukrajnába, és ők megmondták előre, hogy „ez lesz”. Szerinte a katonák küldését elegánsan biztonsági garanciának nevezik.
Egy nyílt európai háború veszélye napról napra nő. Magyarországnak nincs annyi ereje, hogy megállítsa a brüsszeli háborús héjákat. Egy lehetőségünk marad: Magyarországnak ki kell ebből maradnia! A Tisza és a DK a háborúpárti európai vezetők és Brüsszel oldalán áll. Belevinnének minket is egy háborúba. Ezt persze »nem mondhatják el, mert akkor megbuknak«. De »a választás után mindent lehet«. Magyarországnak békepárti kormány kell!
– fogalmazott Orbán Viktor.
Továbbá közölte, hogy „a háborúpárti európaiak meg akarják tiltani Magyarországnak és Szlovákiának, hogy orosz olajat és gázt vásároljunk”. Állítja, hogy a Tisza is ezt követeli, amivel tönkretennék a magyar gazdaságot. „1000 forintos benzinár, 3,5-szer nagyobb rezsiszámlák. Majd a választások után, amikor már »mindent lehet«. Persze a nyugatiak stikában, ázsiai közvetítőkön keresztül nagy tételben vásárolják az orosz olajat és gázt. És közben minket zargatnak. Micsoda szemforgatás” – írta.
Bejegyzését azzal zárta, hogy nem fog sikerülni se Brüsszelnek, „se a kiskakasnak”. Kiemelte, hogy az indokot szeptember 7-én, Kötcsén fogja elárulni, amelyet élőben is követhetnek. Emlékeztetett, hogy előtte még „összecsapunk az írekkel, és bevesszünk Dublint”. Megjegyezte, hogy „még 218 nap”.