Újabb hideghullám éri el az országot: akár mínusz 22 fok is lehet

A pénteki csapadék havazást, valamint több térségben fagyott esőt és ónos esőt hozhat

Komoly hideghullám éri el az országot, a következő napokban több térségben rendkívül alacsony hőmérsékletekre kell készülni. Az ország keleti felén és az Alföldön csontig hatoló fagy várható, míg a délnyugati országrészben elsősorban az ónos eső miatt válhat veszélyessé a közlekedés. Könnyen lehet, hogy az év eddigi leghidegebb éjszakája következik: több helyen megközelíthetjük, sőt, egyes területeken elérhetjük a mínusz 20 fokot, sőt fagyzugos térségekben ennél is hidegebb lehet.

A csütörtöki napos idő csak rövid átmenetet jelentett. A havazás harmadik hullámát hozó frontrendszer már elhagyta az országot, mögötte kitisztult az ég, ugyanakkor az élénk északnyugati szél több helyen hófúvást okozott. Nyugat-Európa partjainál eközben megjelent az a ciklon, amelynek frontja pénteken a Kárpát-medencét uraló fagyos légtömegre csúszik rá.

Ennek hatására pénteken hajnalban nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet. Délelőtt a Dunántúlon, délután pedig a keleti országrészben is megérkezik a csapadék. A legtöbb helyen havazásra lehet számítani, ugyanakkor a délnyugati országrészben, nagyjából a Sopron–Békéscsaba vonaltól délre többfelé fagyott eső és ónos eső is kialakulhat. Ahol havazik, ott a meglévő hótakaró már nem növekszik jelentősen, jellemzően 1–2 centiméter friss hó hullhat. A csapadék estére sokfelé megszűnik, de a hétvégén elszórtan még előfordulhat kisebb havazás vagy hózápor.

A pénteki lesz a hét negyedik csapadékhulláma. A csütörtökről péntekre virradó éjszaka országosan erős fagyokra kell számítani. A hóval borított területeken kevés lesz a felhő, a szél is gyenge marad, ami kedvez az erős kisugárzásnak. Az ország keleti felén mínusz 20 fok körüli minimumok várhatók, az Alföldön és az északi fagyzugokban pedig a mínusz 20–22 fok sem kizárt. Nyugaton és északnyugaton enyhébb lehet az idő, mivel a hajnali órákban már megérkezik a front felhőzete, ami mérsékli a lehűlést.

A rendkívül hideg éjszakát követően napközben sem enyhül jelentősen az idő. Északon és északkeleten lesz a leghidegebb, ahol a legmelegebb órákban is mínusz 10 és mínusz 5 fok közötti hőmérsékletek valószínűek. Az ónos eső és az extrém hideg miatt péntekre az ország nagy részére sárga és narancs riasztást adtak ki.

Az extrém hideg miatt szerdától életbe lépett a vörös kód is. Ilyen időjárási körülmények között életveszélyes hosszabb ideig az utcán tartózkodni, különösen az éjszakai órákban. A vörös kód ideje alatt valamennyi szociális intézménynek – fenntartótól és tevékenységi körtől függetlenül – kötelező befogadnia a hajléktalan vagy bajba jutott embereket.

Az Operatív Törzs ezzel kapcsolatban a következőket írta:
“Életveszélyes, ha valaki a szabadban tölti az éjszakát. A rendőrök, a polgárőrök, a szociális munkások figyelik a közterületeket, a hajléktalanok előtt minden melegedőhely és szociális intézmény nyitva áll. Figyeljünk egymásra, egy segítséget kérő telefonhívás életet menthet.”

Forrás. Időkép / met.hu
Borítókép: illusztráció