
Mi történt? Elkapták a rendőrök Zalatnay Saroltát! Az információk szerint Zalatnay Saroltát énekesnőt egyik este szondáztatták meg a rendőrség által végzett általános közúti ellenőrzés során Budapesten.
A szonda eredménye szerint az énekesnő alkoholt fogyasztott. Ennek következtében a rendőrség elvonta jogosítványát és eljárást indított ellene.
Zalatnay Sarolta ittasan vezetett! Idézi Zalatnay Sarolta: Nos, ha anno nem is írtam ki a közösségi oldalaimra, most beismerem, hogy valóban történt egy ilyen eset, aminek következményeként be is vonták a jogosítványomat.
Mindig az egyenes út a legrövidebb, így meg sem próbáltam kidumálni magam. Az énekesnő hamarosan Varga Márkkal, azaz G.w.M-mel készül zenei együttműködésre.
A 75 éves Zalatnay Sarolta és a 26 éves G.w.M a Hal a tortán forgatásán találkoztak először, és bevallásuk szerint azonnal megtalálták a közös hangot. Az öt napig tartó forgatás ideje alatt vetődött fel bennük a közös munka lehetősége, a projektbe azóta már bele is kezdtek.