
1 kg lisztből készítettem ezt a kenyeret, el is mondom a receptjét! A család körében az egyik legegyszerűbb, és egyben legfinomabb házi kenyér recept, amelyet valaha kipróbáltam! Az interneten találtam, és az egész család imádja! Íme, a recept:
1 kg finom lisztre lesz szükségünk, amelyet beleszitálunk egy tálba. Ezután beleteszünk két teáskanál sót. Egy élesztőt felfuttatunk fél deci vízben, és beleteszünk két kiskanál cukrot. Mikor az élesztő már megkelt, tegyük a lisztbe, és dagasszuk ki fél liter langyos vízzel. Várjuk meg, míg elválik az edény falától a tésztánk, és ekkor 0,7 dl olajat is dolgozzunk bele.
Ezután keljen a tészta 1 órán át egy meleg helyen, majd gyúrjuk át ismét, formázzuk, és tegyük bele egy sütőpapírral bélelt jénai tálba.
További kelesztés egy 20 percig. Kenjük meg vízzel a tésztát, valamint a jénai tetejét is, és tegyük a sütőbe! Takarjuk le, és 50 percen keresztül süssük így, majd újabb 20 percen keresztül fedél nélkül. Miután kivettük, vízzel kenjük le. E
zután már csak azt kell ki várnunk, míg kihűl annyira, hogy fogyasztani lehessen! Jó étvágyát kívánunk! Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid is elkészíthessék!