
Most kiderült.
- Tóth Gabi és szerelme tervezi a második énekes-táncos táborukat
- Keresik a megfelelő helyszínt, ahol akár 120 embert el tudnak szállásolni
- Gabi új albumot szeretne készíteni a nyárra
- Máté új tánccsapatot tervez
Tóth Gabit és kedvesét, Papp Máté Bencét a Blikk kérdezte pár napja a következő időszakról, a terveikről.
Az énekesnő elmesélte, hogy az első, a tavalyi énekes-táncos táboruk annyira jól sikerült, hogy jön a második:
,,Tervezünk idén is közösen táboroztatni, most ezen dolgozunk gőzerővel. A helyszínnel van gond, keressük a megfelelőt, ugyanis annyian jelentkeztek, hogy akkora hely kell, ahol akár 120 embert is el tudunk szállásolni. Én egy albumot is szeretnék elkészíteni a nyárra, Máténak pedig ott az új tánccsapat. Úgy érzem, nagyon termékeny napjaink vannak, mert Máté nemcsak a pasim, hanem egy alkotótárs, akivel a művészetben, táncban, zenében mind tudunk kapcsolódni. Állandóan agyalunk, ötletelünk. Emellett számomra továbbra is az egyik legcsodálatosabb benne, ahogyan szereti Hannikámat. Az, ahogy ők kapcsolódnak, nagyon sokat jelent.”