Néhány nap és visszatér a kánikula! Itt a pontos dátum, hogy mikor:

A következő napokban is kitart a hűvösebb időjárás, de a jövő héttől egyre több helyen térhet vissza a kánikula.

A Lucas ciklon fokozatosan távolodik térségünktől, a hétvégén már egy anticiklon határozza meg időjárásunkat – derült ki a HungaroMet legfrissebb időjárás-előrejelzéséből. Mint kiderült, a hűvösebb levegő Észak-Európából érkezett, ahol drasztikusabb volt a lehűlés mértéke. A Lucas ciklon mögött alacsonyabb nedvességtartalmú levegő érkezik, de nem lesznek teljesen szárazak ezek a léghullámok, és nem lesz emiatt zavartalan a napsütés.

       

Az éjszakai órákban nyugat felől folytatódik a felhőzet csökkenése, de azért a keleti országrészben még előfordulnak felhősebb tájak a hajnali órákban is. Bár késő estére ott is mindenütt megszűnik a csapadékhullás, a Dunántúlon pedig jócskán lesznek derült tájak is. 

Alaposan felfrissül a levegő, 10 és 15 fok közé csökken a hőmérséklet hajnalra, de helyenként a Dunántúlon, valamint az északi derült völgyekben akár 10 fok alatti értékeket is mérhetnek. 

A szél pedig mindenhol mérséklődik, de aztán holnap napközben megint csak nagy területen megélénkül, helyenként pedig erős széllökések is előfordulhatnak. 

A naposabb délelőttöt követően a déli óráktól megint csak egyre több gomolyfelhő jelenik meg az égen, így a délutáni időszakban ezek a gomolyfelhők akár hosszabb, felhősebb periódusokat is okozhatnak.

A hőmérséklet maximuma 20 és 26 fok között lehet.

Vasárnap még kitart a hűvösebb idő, aztán hétfőtől kezdődően egyre inkább erősödik a nappali felmelegedés. Szerdán már az ország egyes részeire visszatér a kánikula és ismét 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. 

A folytatásban még tovább melegszik a levegő egészen péntekig, várhatóan akkor jön majd egy újabb frontrendszer. Emiatt megint visszaesik a hőmérséklet. Addig nagyrészt száraz időjárás valószínű, inkább csak néhány zápor fordulhat elő.