
Fürdőzés közben kapott agyvérzést Rózsa György a Balatonon
A műsorvezetőhöz lánya hívta a mentőket, akiknek sikerült megmenteniük az életét, már a kórházból is kiengedték.
Néhány hete történt, hogy Rózsa György lányával és unokájával strandolt a Balatonon, amikor hirtelen agyvérzést kapott – számolt be a Story magazin. A baleset napján a család a balatonfenyvesi nyaralóból indult kirándulni a zalakomáromi bivalyrezervátumba, ezután pedig fürdőzni mentek. A 77 éves, hatvanadik tévés jubileumát idén ünneplő műsorvezető egy ponton egyedül maradt a kicsit hullámzó, nagyjából félméteres vízben. Megpróbált felállni, de nem sikerült, visszaesett, úgy érezte, nem tartja meg a lába. Többszöri visszaesés után elkezdte kiabálni a lánya nevét, aki rögtön a segítségére sietett.
Rózsát a körülötte strandoló emberek húzták ki a vízből, majd azonnal mentőt hívtak. A segítség tíz perc alatt megérkezett, a műsorvezetőt a kaposvári kórházba szállították, ahol először koponya-CT-t készítettek, majd megállapították, hogy agyvérzésről van szó.
„Azonnal megoperáltak, elkezdték oldani az elzáródást, stentet, azaz kis acélhálót kaptam a nyaki verőerembe” – mondta a lapnak Rózsa, aki két napot töltött az intenzíven és kettőt a neurológiai osztályon. A műsorvezető azóta jól van, bár víz közelébe egyelőre nem mer menni, az úszást is biztosan jegeli egy darabig az elmondása szerint.