Hivatalos: jön a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás – Mutatjuk a részleteket! 

Augusztusban érkezik az új iskolakezdési támogatás:

Ellenszavazat nélkül, 180 igennel fogadta el az Országgyűlés a kormány kezdeményezését az iskolakezdési támogatás bevezetéséről. A 100 ezer forintos juttatás első részletét már idén augusztusban megkapják az arra jogosult családok.

A bevezetett törvénymódosítás célja, hogy a tanévkezdés a szűkösebb anyagi lehetőségek és a tankötelezettség ellenére se jelentsen aránytalan terhet a családok számára. A 100 ezer forintos támogatást két részletben utalják majd ki, amelyek közül az elsőt még a tanévkezdés előtt, augusztusban kézhez kapják az érintettek – írta az index.hu.

Kik jogosultak a támogatásra?

A jogszabály pontosan meghatározza a kedvezményezettek körét. A támogatásra a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, valamint a tartós betegségük vagy súlyos fogyatékosságuk miatt magasabb összegű családi pótlékra jogosult gyermeket nevelő családok tarthatnak igényt.

Ugyancsak megkapják az összeget a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermeket nevelők, a Dobbantó programban vagy műhelyiskolai képzésben részt vevők, a gyermeküket egyedül nevelő szülők, továbbá a gyermekvédelmi szakellátásban lévő gyermekek és az árvaellátásban részesülő tanulók.

Ellenszavazat nélkül ment át a javaslat

A parlamentben tartott szavazáson a javaslatot ellenszavazat nélkül fogadták el. A kormánypárti és ellenzéki felszólalások során több észrevétel is elhangzott, többek között az, hogy a korábban jelzett létszámhoz képest végül körülbelül 400 ezer gyermek kaphat segítséget. Bár az ellenzéki képviselők közül többen kritizálták a jogosultsági feltételek pontos határait, a törvényjavaslatot végül egységesen megszavazta az Országgyűlés.

Megosztás