Tragédia Óbudán: meghalt egy fiatal férfi a közös drogozás után

Beadta barátjának a szert, perceken belül meghalt

Vádat emelt az ügyészség az ellen a 42 éves férfi ellen, akinek óbudai lakásában tragédiába torkollott egy közös drogozás. A tavaly augusztusi eset során gyerekkori barátja halálos mennyiségű kábítószert kapott, és az életét már a kiérkező mentősök sem tudták megmenteni.

A nyomozati adatok szerint a vádlott előre beszerezte a szert, majd mindkettőjük számára előkészítette az adagokat. Először saját magának adta be, a barátjának azonban nem sikerült, ezért ő segített: a fecskendőt a férfi kézfejébe szúrta, és beadta neki az anyagot.

Néhány percen belül a fiatal férfi rosszul lett, majd elvesztette az eszméletét. A vádlott és egyik hozzátartozója a mentésirányító utasításait követve megkezdte az újraélesztést, de hiába próbálkoztak. A kiérkező mentők sem tudták visszahozni az életbe.

A rendőrök a tragédia után őrizetbe vették a férfit, majd a lakásban találtak kis mennyiségű marihuánát és 45 darab engedély nélkül tartott éles lőszert is. A hatóságok átadással elkövetett kábítószer-kereskedelem és lőszerrel való visszaélés miatt emeltek vádat ellene, az ügyészség pedig börtönbüntetés kiszabását javasolja.

A rendőrség korábban gondatlan emberölés gyanúja miatt is eljárást indított, ezt azonban bizonyíték hiányában megszüntették – közölte az ügyészség.

Forrás: police.hu