Jön az új árrésstop – ez a 14 termék lesz olcsóbb decembertől
A csütörtök reggeli kormányinfón – amelyet szokatlanul korán, 8 órakor tartottak – Gulyás Gergely és Vitályos Eszter ismertették a szerdai kabinetülés főbb pontjait. A bejelentések közt szerepelt a Nemzeti Konzultáció lezárása, döntés a kulturális szféra béremeléséről, valamint az, hogy 14 újabb élelmiszerre is kiterjeszti a kormány az árrésstopot, amely 2025. február 28-ig lesz érvényben.
Gulyás Gergely közölte, hogy december 1-jétől új alapvető élelmiszerek kerülnek az árrésstop alá, vagyis a kereskedők csak meghatározott haszonkulccsal árulhatják ezeket. A miniszter úgy fogalmazott, hogy a lépés célja „a lakosság védelme a háborús infláció következményeitől”.
A felsorolást Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is megosztotta a közösségi oldalán. Bejegyzésében úgy fogalmazott: „a lépés célja, hogy a családok a legfontosabb élelmiszerekhez elérhető áron jussanak hozzá az ünnepi időszakban is.”
A kormány ezen felül rövid időre enyhítést vezet be a SZÉP-kártya felhasználásában is: december 1. és április 30. között hideg élelmiszer vásárlására is felhasználható lesz, így akár a mindennapi bevásárlásoknál is elfogadják majd.
A szociális ágazatot érintő döntésekről is beszámoltak. A már ismert 15 százalékos béremelés mellett több új intézkedés is életbe lép:
január 1-jétől megduplázzák a nevelőszülők illetményét
a gyermekvédelemben élő fiatalok számára ingyenes jogosítványszerzést biztosítanak
bővítik a gyámok számát, egy gyám legfeljebb 30 gyermekkel foglalkozik majd
emelik a gyámok bérét
a gyermekvédelemből kikerülők legalább két évig állami munkahelyen dolgozhatnak
Gulyás Gergely hozzátette, hogy ez utóbbi nem közmunkaprogram, hanem „valódi munka és társadalmi esélyteremtés”.