November 15-én éjjel ismét egy teljesen méltatlan és felesleges halálos közúti baleset történt: egy BMW sofőrje a XV. kerületi Szerencs utcában, az M3-as autópálya felé tartva először padkára hajtott, aztán a villanyoszlopnak csapódott, és a buszmegállóig sodródott.
A Budapestkornyeke.hu információi szerint a sofőrt a belvárosban, a Kodály Köröndnél szerették volna igazoltatni a rendőrök, de a sofőr nem akart megállni, így a rendőrök követni kezdték, és egészen a balesetig mögötte voltak.
Az ütközés erejét jól demonstrálja, hogy az F20-as szériájú 1-es BMW utascellája szinte minden irányból felismerhetetlenségig roncsolódott, és még a viszonylag épen maradt jobb oldalán is leszakadtak a felniperemről a küllők.
A helyszínre nyolc mentőautót riasztottak, a BMW öt utasából a sofőr azonnal életét vesztette, de a többi utas is nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. A hírportál a Baleset-Info oldalra hivatkozva hozzáteszi, az is megalapozottnak tűnik, hogy buliból tartottak hazafelé, és mindenkiben volt valamilyen tudatmódosító szer, a sofőr pedig egy alkoholos befolyásoltság alatt álló lánytól vette át a volánt.
Korábbi információk arról szóltak, hogy a BMW 180 kilométer/órával száguldozott. Így csapódott a villanyoszlopnak, majd egy buszmegállóba. A rendőrség nem erősítette meg, de korábban a tények.hu úgy értesült, az egyik sérült lába leszakadt.