Most érkezett! Élő adásban robbant a bomba! Eldőlt Ádám Attila sorsa a Megasztárban

Ádám Attila édesapja meg akarta óvni a fiát a sok bántástól, amit a Megasztár zsűrijétől és a kommentelőktől kapott az elmúlt hetekben, és kijelentette: kiveszi a versenyből. A tehetségkutató új évadában a 17 éves fiú körül hatalmas botrány robbant ki. A mentora, Herceg Erika a negyedik élő adásban elárulta, marad-e végül a műsorban Attila.

A válogatón levette a lábáról a mestereket Ádám Attila az érzelmes előadásával, viszont azóta egye csak kapja az ívet a Megasztár versenyzője. A 17 éves fiú az elmúlt három élő adásban nem teljesített úgy, ahogy azt a mentorok elvárták volna, hatalmas balhé robbant ki a produkciója értékelése alatt köztük, mert többen is úgy gondolták, nem tudja a megasztáros szintet teljesíteni.

“Ez nem az a szint, ez nem Megasztár-szint, nem üti meg azt a szintet, ami elvárható” – hangzott el Curtis szájából, aki hozzátette, inkább vendéglátós szintnek gondolja.

“Nekem óriási defekt” – illette kritikával Marics Peti Attilát.

“Lelkileg összeroppant ez az egész” – vallotta be később a színfalak mögött a fiatal énekes, hogy megviseli a zsűri és a kommentelők bántása.

A mentora, Herceg Erika váratlan telefonhívást kapott Attila édesapjától, miszerint szeretné kivenni a versenyből a fiát, mert nem akarja, hogy tovább sarazzák. Az énekesnőt sokkolta az apuka telefonhívása, mert szerette volna, ha marad a tehetségkutatóban a versenyzője. Attila is megszólalt arról, hogy kipécézték őt, és bevallotta, tényleg nem úgy teljesített az elmúlt héten, ahogy szerette volna. A negyedik élő adásban Erika a műsorvezetők kérdésére elárulta, végül mégsem búcsúzik Attila a műsortól, vagyis versenyben marad.

“Ez egy olyan probléma, amivel még nem szembesült sem a stáb, sem én, soha. Kerestük a megoldást, megértem Attila apukáját teljes mértékben. Sokat beszélgettünk, és azt kell, hogy mondjam, Attila egy nagyon erős és nagyon bátor fiú, nagyon nehéz elengedni. Attila itt marad, fel fog lépni ma este” – jelentette ki a mentora. Curtis is reagált a korábbi megjegyzéseire.

“Én szakmailag kritizáltam őt, hét közben is mindig segítő szándékkal vagyok vele. Nagyon kedvelem őt magánemberként, én azért vagyok itt, hogy szakmailag zsűrizzem, amit hallok. Semmit nem kell belelátni, mert az mind rosszindulat” – fogalmazta meg a gondolatait.

Tóth Gabi így nyilatkozott: “Nagyon szép volt Erikától, hogy nem engedi el a kezét, ez egy szép visszatérés, csodás dolog, hogy Erika anyatigrisként védelmezi” – mosolygott a zsűritag.

“Én folyamatosan azt próbálom közölni, hogy akármennyire nehéz helyzetben van, ha robbant egy nagyot, annak még nagyobb súlya lesz, hogy ha innen lentről bizonyítja, hogy helye van neki. Mindenki a legjobbat akarja neki, most meglesz az esélye, hogy bizonyítson” – mondta Marics Peti.