Az apuka után meghalt édesanya és hároméves kisfia is

Tragikus baleset történt múlt hétfőn a 31-es úton Maglód és Mende között, ahol egy személyautó frontálisan ütközött egy teherautóval. Az autóban egy család három tagja utazott. A 38 éves édesapa a helyszínen életét vesztette, 34 éves feleségét és hároméves kisfiukat életveszélyes állapotban szállították kórházba. Az RTL Híradó információi szerint azonban a hétvégén mindketten meghaltak.

A baleset helyszínén egy kereszt, rajta a házaspár fényképével, valamint mécsesek és néhány roncsmaradvány emlékeztet a tragédiára. A család Mendén élt, házuk kerítésénél szintén mécseseket és egy plüssállatot helyeztek el.

A család egyik hozzátartozója az RTL Híradónak arról beszélt, hogy a házaspár mindkét tagjának ez volt a második házassága. Elmondása szerint közvetlen emberek voltak, sokan szerették őket, és mindketten dolgoztak.

– Mindenkivel beszélgettek, nagyon sokan szerették is őket. Eljártak dolgozni. Felváltva, egyikük Gyömrőn dolgozott, a másik Pesten, Szecső a faluban volt, a dohányboltban – mondta az unokatestvér.

A házaspárnak korábbi kapcsolatból is volt gyermeke: az édesanyának egy kilencéves, az édesapának pedig egy tízéves kislánya. A tízéves gyermek az édesanyjával él Maglódon, a kilencéves kislány pedig a tragédia óta a fővárosban van a nagymamájánál.

Gyűjtést szerveztek

A család házának udvarán továbbra is ott vannak a kisfiú játékai: kisautók a homokozóban és egy motor is, amely az övé volt. Egy szomszéd szerint a családot sokan ismerték és szerették, a történtek pedig az egész települést megrázták.

– Az egész település összefogott mindenfajta adománygyűjtéssel, illetve segítségnyújtással a család számára – fogalmazott.

A gyűjtést a helyi sportegyesület vezetője kezdeményezte. A közösségi oldalon felhívást tettek közzé, és jótékonysági licitet is szerveznek a család megsegítésére.

– A jótékonysági licitünk tárgya egy magyarországi futballcsapat által dedikált futball-labda, amit régen azért tettünk félre, hogy egy jótékony célra bocsássuk majd, illetve árverésre. Sajnos most jött el az a pillanat, amikor ezt a labdát elő kellett vegyük – mondta a sportegyesület vezetője.

A kezdeményezéshez időközben a helyi önkormányzat is csatlakozott. Egy számlaszámot hoztak létre, amelyre bárki pénzbeli felajánlást küldhet a család támogatására. Az RTL Híradó információi szerint eddig mintegy egymillió forint gyűlt össze.

A dedikált futball-labdát október 3-án, a szüreti bálon árverezik el, a befolyó összeget pedig szintén a tragédiában érintett család támogatására fordítják.

https://embed.rtl.hu/embed/2686551?autoplay=0
Megosztás