Elhunyt Avar Gábor református presbiter, johannita lovag
Elhunyt Avar Gábor, a Budapest-Hold utcai Református Egyházközség presbitere, a Johannita Rend Magyar Tagozatának református lovagja. Halálhíréről a Kárpátaljai Református Egyházkerület számolt be, amely közösségi oldalán méltatta több évtizedes egyházi és szeretetszolgálati munkáját.
Megrendüléssel búcsúzott tőle a református közösség
A Kárpátaljai Református Egyházkerület Facebook-oldalán jelentette be Avar Gábor halálhírét.
„Szomorú szívvel és őszinte megrendüléssel értesültünk Avar Gábor, a Johannita Rend Magyar Tagozata református lovagjának halálhíréről” – írták.
Avar Gábor a Budapest-Hold utcai Református Egyházközség presbitere volt, emellett hosszú éveken keresztül több egyházi és karitatív közösség munkájában is részt vett.
Villamosmérnökként kezdte pályáját
Avar Gábor 1950-ben született Budapesten. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát, majd hosszú éveken át a Videoton Számítástechnika Gyár, a Videoton Fejlesztési Intézet, illetve ezek jogutódjainak munkatársaként dolgozott.
Konfirmációjáig a kelenföldi református gyülekezethez tartozott, később a pasaréti közösséget látogatta. Ezután lett a Németajkú Református Egyházközség tagja, amely 2021-ben vette fel a Budapest-Hold utcai Református Egyházközség nevet.
Fiatal korától a segítségnyújtás határozta meg az életét
Szeretetszolgálati munkája már fiatalon elkezdődött. Az 1970-es évektől keletnémet, lengyel és magyar fiatalok számára szervezett közös balatoni táborozásokat és budapesti gyülekezetlátogatásokat.
A forrás szerint Erdélybe és Kárpátaljára magyar, a Szovjetunióba pedig orosz nyelvű Bibliákat csempészett.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkájába annak 1989-es megalakulásától önkéntesként kapcsolódott be. Kárpátalján is hosszú éveken át dolgozott: 2002-ben munkatársaival számítástechnikai oktatóközpontot hoztak létre, az orosz–ukrán háború kitörése után pedig a kárpátaljaiak és a belső-ukrajnai menekültek támogatásában vállalt szerepet.
A Keresztelő Szent Jánosról elnevezett Jeruzsálemi Ispotályos Lovagrend, vagyis a johannita rend tagja és a diakónia vezetője is volt.

Több kitüntetéssel ismerték el munkáját
Avar Gábor több rangos elismerést kapott karitatív és közösségi szolgálatáért. 2019-ben Szent Ferenc-éremmel, 2021-ben Kiss Ferenc-díjjal tüntették ki.
2022-ben megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést is. Az elismerést az elesettek és rászorulók önzetlen segítésében, valamint a háború elől menekülők ellátásában vállalt szerepéért ítélték oda számára.
Élete vezérlő elvének a német diakonisszák jelmondatát választotta:
„Jutalmam, hogy tehetem.”

Így búcsúzott tőle a Kárpátaljai Református Egyházkerület
A Kárpátaljai Református Egyházkerület búcsújában Avar Gábor több évtizedes szolgálatát és a közösségekért végzett munkáját emelte ki.
„Hálás szívvel gondolunk mindarra az áldott szolgálatra, amelyet Avar Gábor testvérünk Egyházkerületünkben és Kárpátalján végzett. Élete és szolgálata el nem múló példaként áll előttünk. Állhatatos, a legnehezebb időkben is Krisztushoz ragaszkodó, Hozzá hűséges testvérként volt jelen közösségeinkben. Imádságban hordozzuk a gyászoló családot és mindazokat, akik szerették és tisztelték őt.” – búcsúzott tőle az egyházkerület.
