Minden autóst érintő változásra hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság.
Fontos figyelmeztetést tett közzé a Magyar Rendőrség a közösségi oldalain, ugyanis keddtől jelentősen átalakul a hazai forgalom. Az iskolakezdés miatt azt szeretnék, hogy semmi ne vonja el a sofőrök figyelmét.
Iskolakezdés az utakon
Elérkezett a szeptember elseje, kezdetét veszi az új tanév. Az Országos Rendőr-főkapitányság közösségi felületein összegezte, hogyan vigyázhatnak az autósok az iskolába induló tömegekre.
„A zebrák környékén most még nagy a nyugalom, de hamarosan újra megtelnek az utcák izgatott, iskolába siető gyerekekkel” − idézi a bejegyzést a Dívány, amelyben arra kérik a sofőröket, hogy
- ne csak a zebrára, de az út szélére is kiemelt figyelemmel vezessenek,
- az iskolák környékén csökkentett sebességgel haladjanak,
- ne hagyják, hogy a telefon elvonja a figyelmüket a közlekedés más résztvevőiről.
A reggeli csúcsforgalomban keddtől jelentősen megnő a közlekedők száma, ezért az utazás megtervezésekor érdemes a több százezer útra kelő diákkal számolni, akár kocsiba, akár buszra ül az ember.
Bár a menetrendek a tanév rendjéhez igazodnak, előfordulhat, hogy sietni kell, ha a csengetésre oda akar érni az ember a gyermekeivel az iskolába. Ahogy a cikk is felhívja a figyelmet, a BKK korábbi tájékoztatása szerint a metrók, villamosok, trolik és buszok a diákok és a munkába járók miatt lényegesen gyakrabban követik majd egymást reggel 7:00–9:00 óra, illetve délutáni 14:00–18:30 között, a csúcsidőben.
