Közzétették azt az indítványt, amelyben a Sulyok Tamás a közjogi méltóságok elmozdítását célzó Alaptörvény-módosítások miatti aggályait fogalmazta az Alkotmánybíróságnak (AB) címezve. A köztársasági elnök indítványa hiába került rekordgyorsasságal a testület elé, végül nem is szavaztak róla. Most viszont végig lehet olvasni, pontosan mi is szerepelt Sulyok Tamás beadványában.
Közzétette hivatalos oldalán a Sándor-palota azt az indítványt, amelyben Sulyok Tamás a közjogi méltóságok elmozdítása miatt aggódik az Alkotmánybíróságnak címezve.
A több oldalas indítvány több fontos kérdésre is választ vár. Például, hogy az Alkotmánybíróság hatásköre kiterjed-e arra, hogy egy „alkotmánymódosításnak” nevezett jogszabály valóban alkotmánymódosítás-e? Vagy köteles elfogadni azt, ahogyan az Országgyűlés elnevezte?
Felveti, hogy az Alaptörvény módosítása csak általános szabályokat tartalmazhat-e. Vagy lehet benne olyan rendelkezés is, amely egy konkrét személyre vagy konkrét esetre vonatkozik?
A harmadik kérdés azzal kapcsolatos, hogy az Alaptörvény mint a jogrendszer alapja, kizárja-e az olyan egyedi rendelkezéseket, amelyekkel elmozdítanák a közjogi méltóságokat.
Végül pedig arról érdeklődik, hogy ha egy rendelkezés valójában nem tekinthető alkotmánymódosításnak, de mégis annak nevezve fogadják el, akkor ez sérti-e az Alaptörvény módosítására vonatkozó eljárási szabályokat?
Csütörtökön érkezik a Velencei Bizottság küldöttsége
A kérdéseket és az egész beadványt különösen érdekes úgy végigolvasni, ha tudjuk, hogy Sulyok Tamás korábban éppen az Alkotmánybíróság elnöke volt, és éppen a tervezett alkotmánymódosítás miatt érkezik csütörtökön Magyarországra a Velencei Bizottság küldöttsége.
Amint arról korábban beszámoltunk, soha nem látott közjogi krízis alakult ki a Sándor-palota és az Alkotmánybíróság között, amely alapjaiban rázhatja meg a hazai intézményrendszert. Sulyok Tamás köztársasági elnök hivatalos beadvánnyal fordult a Polt Péter vezette testülethez, hogy jogi védelmet kérjen a pozíciója megőrzése érdekében. Sulyok korábban egy interjúban úgy fogalmazott, hogy Magyar Péter miatt alkotmányos válság fenyegeti Magyarországot.
Azonnali hatállyal megszüntetnék az államfő mandátumát
A feszültség forrása az a kormányzati szándék, amely egy célzott alaptörvény-módosítással azonnali hatállyal megszüntetné az államfő mandátumát. Sulyok szerint az elmozdítására irányuló törekvések súlyosan sértik a jogállamiságot, és a hatalommal való visszaélés veszélyét hordozzák magukban.
Ez a tartalom a Google Trends népszerűsítésére irányuló, a Google-lel kötött fizetett partnerség részeként készült.
