Újabb országos ROADPOL-ellenőrzést jelentett be a rendőrség
Újabb országos ROADPOL-ellenőrzést jelentett be a rendőrség, amely egy teljes héten át tart majd. Ez azt jelenti, hogy a következő napokban a megszokottnál is több egyenruhással találkozhatnak az autósok, különösen az olyan forgalmas útvonalakon, ahol gyakran haladnak át teherautók és autóbuszok. A mostani akció ugyanis kifejezetten ezekre a járművekre, illetve azok sofőrjeire fókuszál.
A pénteken kiadott hivatalos közlemény szerint a ROADPOL Operational Group – vagyis az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport – éves ellenőrzési terve alapján 2025. november 17. és 23. között zajlik az akció Magyarország teljes területén.
A TEHERGÉPJÁRMŰVEK ÉS AUTÓBUSZOK ÁLLNAK AZ ELLENŐRZÉS KÖZÉPPONTJÁBAN
A rendőrség hangsúlyozta, hogy az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzések célja az, hogy kiszűrjék a szabálytalanságokat a legnagyobb baleseti kockázatot jelentő járműkategóriák körében. A vizsgálatok főként a tehergépjárművekre, autóbuszokra és a járművezetők szabálykövető magatartására terjednek ki.
A ROADPOL Truck & Bus művelet részeként az alábbi területeket ellenőrzik kiemelten:
- vezetési és pihenőidők betartása,
- a veszélyes áruk szállítására vonatkozó előírások teljesítése,
- a járművek műszaki állapota,
- a járművezetők iratainak és jogosultságainak érvényessége,
- a beutazás és a belföldi tartózkodás jogszerűsége külföldi sofőrök esetében.
A rendőrség szerint ezek az akciók évről évre jelentős számú szabálytalanságot tárnak fel, ezért kiemelten fontos a rendszeres ellenőrzés. A következő napokban tehát minden érintett járművezetőnek érdemes fokozottan figyelnie a szabályok betartására.