Tragédia ma reggel: rohamot kapott az erkélyen, a halálba zuhant a negyedik emeletről a 16 éves fiú

Ma reggel egy soproni lakótelepi ház negyedik emeletéről lezuhant egy 16 éves fiú, A helyszínen élők szerint a fiatal a lakás erkélyén lett rosszul, nekiesett az üvegkorlátnak, ami eltört, és a fiú a mélybe esett. A mentők három percen belül a helyszínre értek, de már nem tudták megmenteni.

Tragédia Sopronban

Halálos baleset történt Sopronban, ma reggel egy fiatal, 16 éves fiú esett ki egy negyedik emeleti lakás erkélyéről, miután az üveglapokból álló, régi erkély kitört. A fiú rosszul lett az erkélyen, és nekicsapódott a több mint 40 éves üvegnek. A mentők hamar a helyszínre értek, de nem tudták megmenteni a fiú életét – írja a Blikk.

Kitört az erkély üvege

A környéken lakó Zita elmondta: „Szörnyű, szerencsétlen baleset, véletlenek sorozata.” Szerinte a fiú összeesett, nekivágódott az üvegnek, ami eltört, és a lendülettől kiesett. A fiú és édesanyja májusban költöztek a bérelt lakásba. A baleset után az anya élettársával elhagyta a lakást, felmondták a bérleményt.

Egy másik nő is kiesett

„Nem ez volt az első ilyen erkélyes baleset, 4-5 éve egy nő támaszkodott neki a régi üvegnek, ami eltört alatta, szerencsére az csak egy első emeleti lakás volt, így kartöréssel megúszta” – mondta egy másik szomszéd.

Közel 50 éve építették a házat

A környéken sokan kicserélték már az üveget, de a fiú bérelt lakásában még az 1979-ben felszerelt korlát volt. Matyit jóravaló, udvarias, stramm fiúnak ismerték. Czagányi Zsuzsanna, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőrkapitányság szóvivője közölte, hogy a rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

“Elfáradt” üveg

Az üveg szerkezetében az atomok rendezettsége nem teljesen kristályos, hanem amorf; ez azt jelenti, hogy a molekulák apránként, szinte észrevétlenül, elmozdulhatnak egymáshoz képest. Ha állandó terhelés éri, az üvegben belső feszültségek halmozódhatnak fel, amelyek mikroszkopikus repedésekké, majd rideg töréspontokká alakulnak.