Szeretettel üdvözöllek az oldalamon! ❤️ Örülök, hogy itt vagy, és kellemes olvasást kívánok! Szeretettel: Éva📅 2026. november 6., péntek•🎉 Mai névnap: Lénárd

FIGYELEM! Kiadták a riasztást! Felhőszakadás, zivatar, 1-2 cm jégeső, 60-65 km/h széllökés várható

A HungaroMet figyelmeztető előrejelzést adott ki péntek éjfélig, amely szerint ma, azaz csütörtökön főként az ország keleti részén, egy úgynevezett összeáramlási zóna mentén alakulhatnak ki zivatarok. Emellett a Dunántúl nyugati felén is előfordulhat egy-egy dörgés. A középső országrészben viszont legfeljebb néhol gyenge záporokra lehet számítani.

A meteorológusok szerint pénteken a déli óráktól estig ismét számítani lehet helyenként zivatarokra, különösen keleten az összeáramlási zóna mentén, a nyugati országrészben, valamint a déli határvidéken. A kísérőjelenségek hasonlóak lehetnek a maihoz, bár keleten a felhőszakadás esélye pénteken már valamivel alacsonyabb.

Külön megjegyzésként figyelmeztettek arra is, hogy csütörtök délutánig az északnyugati tájakon erős, akár 60–65 km/h-s széllökések is előfordulhatnak – még zivataroktól függetlenül is.

Forrás

f Megosztás Facebookon