
Vlagyimir Putyin orosz elnök komor figyelmeztetést osztott meg Európára nézve arra az esetre, ha atomháború törne ki.
Egy 2022-es tanulmány szerint már egy egyhetes háború is az USA, annak szövetségesei és Oroszország között közvetlenül 360 millió ember halálát okozná, és a Földön élő nyolcmilliárd emberből ötmilliárd éhen halna – írja a LadBible.
Putyin tavaly a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum egyik panelbeszélgetésén szintén ijesztő figyelmeztetést fogalmazott meg, ami a nukleáris háború lehetőségét illeti.
Szergej Karaganov orosz politológus, aki szintén részt vett a panelbeszélgetésen, azt mondta, „korábban létezett egy nukleáris biztonsági mechanizmus, amely mára súlyosan meggyengült.”
Hozzátette, hogy ha Oroszország meg akarna nyerni egy háborút, fel kellene másznia a „nukleáris eszkaláció létráján.” Putyin azonban azzal érvelt, hogy a világ már most is retteg a nukleáris háború lehetőségétől.
„Ha – ne adj’ Isten – nukleáris csapásra kerül sor, mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy Oroszországnak van egy korai figyelmeztető rendszere a rakétatámadásokra. Az Egyesült Államoknak is van. Európának nincs” – mondta az orosz államfő. „Ebben az értelemben többé-kevésbé védtelenek.”
„Az európaiaknak el kellene gondolkodniuk ezen. De feltételezem, hogy erre soha nem fog sor kerülni” – tette hozzá. „Nekünk erre nincs szükségünk. A fegyveres erőink olyan nagymértékben felülmúlják őket hagyományos fegyverek terén, hogy nincs rá szükség.”
Ami az orosz fenyegetést illeti, Richard Kemp ezredes, a brit fegyveres erők korábbi vezetője az afganisztáni háború idején egy interjújában azt mondta, az orosz elnök további lépéseket tehet, „ha a NATO-országok erőteljesebben részt vesznek Ukrajna védelmében.”
„Valószínűleg nem fog tankokkal behajtani Nyugat-Európába, de Európa-szerte vannak emberei, akik készen állnak arra, hogy szabotázstámadásokat hajtsanak végre az országaink ellen, olyan dolgokat, mint a kibertámadások, amelyek meglehetősen gyakran előfordulnak, és amelyek fokozódhatnak” – mondta Kemp. Azt is hozzátette, hogy az Egyesült Királyság nagyon is tisztában van egy harmadik világháború kitörésének lehetőséges veszélyével.