Gyurcsány Ferenc távozott, de egy dolog így sem változott a közéletben:
„Hej, ha rendes ellenzékünk volna! Hej, ha nem ilyen hazaáruló baloldalunk volna!” – sóhajtottak fel újra és újra Fidesz-közeli megmondóemberek, véleményvezérek, publicisták a nyilvánosság előtt. „Nekünk, magyaroknak még baloldalból is a hitványabbja, a hazaáruló része jutott” – ez a gondolat sem hangzott el ritkán jobboldali körökben.
Gyurcsány Ferenc is a „hazaáruló baloldal” soraiba tartozott ebben a narratívában. „Bűnét” – a baloldaliságán túl – tovább súlyosbította a 2004-es, balul sikerült népszavazás, amelyben a kettős állampolgárság ügye nem kapott kellő támogatást, és amelynek kimenetelét Gyurcsány a céljai szempontjából sikeres, ám – valljuk be – kevés gátlást ismerő kampánnyal befolyásolta.
Még a Fidesszel amúgy nem rokonszenvezők közül is akadtak olyanok, akik úgy érezték, hogy a határon túli magyarokkal való riogatás már-már a rasszizmus határát súrolta.
A hosszabb távú következmények voltak az igazán súlyosak: a magyar baloldal ugyan megnyerte a 2004-es népszavazási csatát, de a nemzeti kérdés ügyében döntő és máig ható vereséget szenvedett. Olyat, amelyből azóta sem tudott talpra állni, pedig azóta két évtized telt el.
Igaz, a baloldal – és nemcsak nálunk – hagyományosan idegenkedett a nemzeti eszmétől. A két világháború borzalmaiból is azt a tanulságot vonta le a nemzetközi baloldal (főként annak a radikálisabb, kommunistább része), hogy a tőkésosztályok a nacionalizmust felhasználva, a munkásosztály elégedetlenségét elterelve vezette háborúkba népeiket. Ám a helyzet az volt akkor is, most is, hogy a nemzeti érzéseket felkavaró erő és azokat hatékonyan használó politikai pártok ma is erős konkurenciát jelentenek a magukat baloldalinak valló szociáldemokrata/szocialista pártok számára.
Nálunk a Fidesz kapva-kapott az alkalmon, hogy a 2004-es népszavazás okán „hazátlannak”, „idegenszívűnek” nevezze a baloldalt. Jól jött Gyurcsány kalandorsága, aki a népszavazási kampányával szakított az elvtársai azon megközelítésével, hogy a baloldal ne vállalja fel a nacionalizmust, de ne keltsen olyan látszatot sem, mintha a magyar nemzeti kérdés közömbös lenne számára. Mesterházy Attila, az immáron ellenzéki MSZP elnökeként Szatmárnémetiben ugyan bocsánatot kért a határon túli magyaroktól a kampányért, de ettől a magyar hazafias-nemzeti (fideszes) politikusok, véleményvezérek nem enyhültek meg.
Persze, az egykori kormányfőnek más politikai bűne is volt a nemzeti (fideszes) oldal szemében: képes volt megfordítani a hangulatot és a 2006-os választásokon megállítani Orbán Viktort. Éveken át az Orbán–Gyurcsány kérlelhetetlen szembenállásáról hallhattunk.
Gyurgyák János „Ezzé lett magyar hazátok” 2007-ben megjelent monográfiájában keserűen írt arról, hogy a két tehetséges politikus szembenállása az ország politikai életére nézve önpusztító.
Nemcsak ő vélekedett így, hogy a két ember szembenállása a magyar társadalom politikával foglalkozó részét is túlontúl kettéosztja. Gyurcsány őszödi beszéde lett az újabb töréspont, mert onnantól kezdve szalonképtelen figura lett az akkor ellenzékben lévő jobboldal számára. Amikor a miniszterelnök felállt a parlamentben beszélni, a Fidesz és a KDNP képviselői látványosan kivonultak, közülük csak a két frakcióvezető maradt az ülésteremben és válaszolt Gyurcsány megjegyzéseire. A politikus a kiszivárgott beszéd politikai terhét akkor sem tudta levetni magáról, amikor 2010 után ellenzéki politikusként – nagyobbrészt a Demokratikus Koalíció elnökeként – tevékenykedett.
Az ekkor már kormánypárttá vált Fidesz hamar rájött, hogy Gyurcsány hasznos lesz a számára.
A sukorói ügylet kapcsán a mentelmi joga felfüggesztését követően még büntetőeljárás is indult ellene, de az ügyészség nemsokára maga mondott le annak folytatásáról. Gyurcsány ellenzékben is mumus maradt, akivel a fideszes szavazókat lehetett ijesztgetni – személye számukra velejéig elfogadhatatlan volt a kettős népszavazás kampánya és az őszödi beszéde miatt. Ám Gyurcsány még az ellenzéki szavazók számára is megosztóvá vált, egy olyan emberré, aki „rossz kormányzásával, az őszödi beszéddel ránk szabadította az orbáni kétharmadot”, ahogy azt sokan érezték.
Így aztán a Fidesz annyit facsart ki a „gyurcsányozás” hasznából, amennyit csak lehetett.
Az ellenzék sem kiköpni, sem lenyelni nem tudta a Gyurcsány-jelenséget: a DK néhány százalékos (2019-re egészen tizenöt százalékig felmenő) támogatottsága megkerülhetetlenné tette a volt kormányfőt az ellenzéki oldalon, ugyanakkor nem volt kiút abból a helyzetből, hogy Gyurcsány személye sokakat taszított. Nem győzte bizonygatni, hogy már nem feltétlenül ambicionálná újra a kormányfői tisztséget, mindhiába. „Ha győz az ellenzék, visszajön Gyurcsány is!” – hangoztatta a Fidesz és a hozzá közel álló sajtó. Még a jobboldali Márki-Zay Pétert is sikerrel „gyurcsányozta össze” a kormányoldal a „Mini Feri” kampánnyal. Tehette, hiszen a Márki-Zay által vezetett ellenzéki összefogásnak maga a DK is tagja volt.
Magyar Péter berobbanásának egyik fontos hatása volt a DK letaszítása az ellenzék vezető helyéről, majd Gyurcsány Ferenc politikából való távozása ez év májusában, amelyet addig senki nem tudott elérni. A Fidesz eleve nem is akarta ezt (nagyon is hasznot hozott neki Gyurcsány jelenléte), a többi ellenzéki politikus meg nem tudta legyőzni Gyurcsányékat. Magyarnak ellenben ez összejött, sőt, az összes többi ellenzéki pártot olyannyira bajba sodorta a Tisza népszerűségének megnövekedésével, hogy szinte valamennyi ellenzéki párt a létéért küzd majd a 2026-os országgyűlési választásokon.
Gyurcsány tehát ment. Jobb lett?
Lehetett hinni, hogy igen. Magyar Péter kezdetben jobboldali, nemzeti érzelműnek vallotta magát és a Tisza – a baloldaltól eltérően – határozottan felvállalja a nemzeti szimbólumokat: nagygyűlésein sok a nemzeti zászló, a hazafias dalok gyakorta elhangzanak és a Tisza a népszavazáson ugyan elbukott, de 2010-ben a parlament által megszavazott kettős állampolgárság fenntartását is megígérte. Ez a Tisza bizony nem a „nemzetidegen” baloldal.
Vagy mégis?
A Fideszt meglepte Magyar Péter feltűnése és sokszor durva személyeskedéseket, hangfelvételeket bevetve próbálta személyében is lejáratni az új ellenfelet.
Külön kihívást jelent, hogy Magyar Péter nem baloldalról, hanem a jobboldalról érkezett – egyenesen a Fideszből –, vagyis a Tisza a Fidesz egyik féltve őrzött nemzeti–hazafias politikai területére lépett be, ahonnét a kormánypárt igyekezett, és igyekszik ma is kiszorítani.
Létérdeke: ha sokan elhiszik, hogy Magyar Péter nem a 2010 előtti bukott baloldal vezetője, hanem egy szintén nemzeti érdekeket képviselő, de korrupciómentes, jobb életet ígérő nagy támogatottságú párté, akkor baj lesz. A kormányoldal – pénzt, energiát nem kímélve – azt igyekszik elmagyarázni a választóközönségnek, hogy Magyar Péter semmivel sem jobb a régi baloldalnál és ugyanúgy „Brüsszel” kiszolgálója és megszorításpárti, mint a régiek.
A „baloldal” Magyarországon szitokszó, hát legyen Magyar Péter és a Tisza is az. A Fidesz ideológiai területére való Tisza-merészkedésért büntetés jár: a választási osztogatás mellett a hatalmon lévők kemény negatív kampányt folytatnak Magyar Péterék ellen, miközben a Tisza elnöke is élesen kommunikál. Mindez együtt Magyarország elmúlt 35 évének választástörténetében az egyik legmocskosabb kampány képét vetíti előre.
Gyurcsány Ferenc távozott ugyan a politikából, de a gyűlölködésből nem lett egy fikarcnyival sem kevesebb. Sőt.
A szerző politikai elemző.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.