Meghalt Dudás Mikit

Dudás Miki otthonánál helyszínelnek a rendőrök!

A rendőrség közleménye szerint a hatóságok megkezdték a körülmények kivizsgálását az elhunyt sportoló, Dudás Miki halálával kapcsolatban.

Ahogy arról a Blikk is beszámolt, tragikus hír érkezett hétfő délután: holtan találták Dudás Miklós olimpikont, aki mindössze 34 éves volt.

Az esettel kapcsolatban a rendőrség a következőket közleményt küldte az Index szerkesztőségének:

Tájékoztatjuk, hogy egy XVIII. kerületi lakásban 2026. január 5-én 11 óra 22 perc körül holtan találtak egy 34 éves férfit. A helyszínen a Budapesti Rendőr-főkapitányság megkezdte a szemlét és a körülmények tisztázását.

A sportoló halálának körülményeiről egyelőre csak kevés információ látott napvilágot, ám a Blikknek sikerült utolérnie Szigligeti Ivettet, aki elcsukló hangon vette fel nekünk a telefont.

A helyszínen Csécsi Soma alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője is megjelent.

– A kollégák idegenkezűségre utaló nyomokat nem találtak, nem merült fel bűncselekmény gyanúja, a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet – fogalmazott.