34 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Dudás Miki világbajnok és olimpiai helyezett kajakozó.
Dudás Miki meghalt
A korábbi élsportoló az Index értesülései szerint otthonában vesztette életét. Mindössze 34 éves volt.
Megszólalt a rendőrség Dudás Miki haláláról: ez történt:
Ebben a házban találták holtan Dudás Mikit, helyszínelnek a rendőrök
Mit mondott a rendőrség?
A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya az alábbi tájékoztatást adta:
Tájékoztatjuk, hogy egy XVIII. kerületi lakásban 2026. január 5-én 11 óra 22 perc körül holtan találtak egy 34 éves férfit. A helyszínen a Budapesti Rendőr-főkapitányság megkezdte a szemlét és a körülmények tisztázását.
Délben érkezett a szörnyű hír, amit akkor még magunk sem akartunk elhinni: Dudás Mikit holtan találták egy 18. kerületi, második emeleti lakásban. A helyszínt a rendőrök lezárták.
Mikit holtan találták egy 18. kerületi, második emeleti lakásban. A helyszínt a rendőrök lezárták.
Először csak arról érkezett hír, hogy a 18. kerületben, egy lakópark épületében holttestet találtak, amihez riasztották a rendőrséget. A Bors azonnal a helyszínre sietett. Mint nem sokkal később megtudtuk: az áldozat Dudás Miki, a világbajnok kajakozó.
A lakópark épülettömbjét lezárta a rendőrség, senkit nem engedtek be az épületbe. Időközben biztos forrásból megerősítették lapunknak, hogy valóban Dudás Miklós az, aki eddig tisztázatlan körülmények között elhunyt. Ez azért is megdöbbentő, mert a sportoló mindössze 34 esztendős volt.

A helyszínen a rendőrök mindenkit ellenőriztek, nem engedték be a sajtó képviselőit sem.
A házból egyszer csak két asszony távozott, egymást átölelve zokogtak. Az egyikük egy csinos fiatalasszony, a másikuk szőke, középkorú nő, feltehetően Dudás Miki közeli hozzátartozói. Megszólalni sem tudtak a gyásztól, nyilatkozni nem akartak. Később visszamentek a házba.


Helyszínelők érkeztek a társasházhoz, ahol Dudás Mikit holtan találták.
Fotó: Máté Krisztián / Bors