Varga Judit keményen nekiment Magyar Péter karácsonyi interjújának

Éles hangvételű kritikát fogalmazott meg Varga Judit volt igazságügyi miniszter Magyar Péter karácsonyi beszélgetésével kapcsolatban, amelyet Szily Nórával készített. A Tisza Párt elnöke az interjúban politikai pályájáról, személyes élményeiről, valamint a Partizánnak adott korábbi beszélgetésének hátteréről is mesélt. Nem sokkal később Magyar Péter reagált is az őt ért támadásra.

„Hányinger…” – mindössze ennyit írt Varga Judit szombat délután a Facebook-oldalán, utalva a Szily Nórával készült interjúra. A poszt gyorsan nagy visszhangot váltott ki, és nem sokkal később Magyar Péter is megszólalt a közösségi médiában. Válaszként Márai Sándor A nőkről általában című versének egy részletét osztotta meg, mellé pedig azt írta:
„Válasz a volt feleségemnek, a három csodálatos gyermekünk édesanyjának, egy nappal a szeretet ünnepe után.”

Magyar Péter és Varga Judit 18 évnyi kapcsolat és 15 év házasság után, három közös gyermekkel döntöttek a válás mellett 2023-ban. Bár a külvilág számára sokáig harmonikus család képét mutatták, később kiderült, hogy a kapcsolat már évekkel korábban komoly válságba került. Erről Varga Judit a Hajdú Péter vezette Frizbi című műsorban beszélt, Magyar Péter nyilvános politikai szerepvállalását követően.

A karácsonyi interjúban Magyar Péter többek között arról is beszélt, hogy a 2024 februárjában a Partizánnak adott beszélgetéstől többen megpróbálták eltántorítani. Elmondása szerint édesanyja és néhány közeli ismerőse tudott róla előzetesen, de végül nem hátrált meg. Az interjú után azt az üzenetet kapta, hogy innentől kezdve végig kell mennie az általa választott úton.

Szó esett a politikai szerepléssel járó nehézségekről is: Magyar Péter felidézte, hogy korábban legfeljebb száz ember előtt beszélt, majd egyik napról a másikra több tízezres tömeg elé került. Elmondta, időbe telt, mire megtanulta kezelni a feszültséget és a nyomást. Azt is hangsúlyozta, hogy a közélet jelentősen megváltozott az elmúlt húsz évben, ma már jóval nagyobb a vezetők felelőssége, és sokkal egyenlőtlenebbek az erőforrások.

A beszélgetés személyesebb részében gyerekkoráról is mesélt: elárulta, hogy iskolásként több intőt is kapott, első foga pedig egy tömegverekedés során tört ki, amelynek következménye máig látható. Arról is beszélt, miért olvassa rendszeresen a közösségi médiában megjelenő hozzászólásokat: szerinte ez az egyik legfontosabb kapcsolattartási felületük a támogatókkal.

Magyar Péter kitért arra is, hogy szülei korábban Fidesz-szavazók voltak, édesanyja – aki korábban bíróként dolgozott – többször is több száz kilométert utazott azért, hogy személyesen hallgassa meg a beszédeit. Úgy fogalmazott, bár barátságok értek véget a politikai szerepvállalása miatt, új kapcsolatok is születtek, és jelenlegi élethelyzetét összességében nem érzi elviselhetetlennek.

Az interjú végén hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy különböző generációk beszélgessenek egymással, mert sok fiatal küzd magánnyal. Véleménye szerint a traumák feldolgozásában különösen a nőkre tud igazán támaszkodni.