Hatalmas balhé az X-Faktorban: Majka és Gáspár Laci durván egymásnak estek élő adásban

Majka kiborult: “Szégyelld magad, haver!”

Az X-Faktor harmadik élő show-jában váratlan fordulat borzolta fel a kedélyeket, miután a 17 éves Farkas Ancsi előadta a Nagy utazás feldolgozását. A nézők és a stúdió közönsége is döbbenten figyelte, ahogy az értékelésnél a zsűri tagjai egymásnak estek.

A dal elhangzása után Tóth Andi vette át elsőként a szót, és egyértelműen elégedetten beszélt Ancsi fejlődéséről. Úgy fogalmazott, látványos a változás és szerinte nagy lépést tett előre a fiatal versenyző. Az elismerés után azonban váratlan fordulat jött.

Laci első mondata már előrevetítette a konfliktust:
„Hát… nem tudom, mit mondjak. Rosszul esett hallgatni” – fogalmazott, majd kifejtette, hogy szerinte Ancsi „kifacsart stílusban” tolmácsolta a dalt, és az eredeti egyszerűsége veszett el a feldolgozás során. Úgy vélte, ez a megközelítés tette az egészet ízléstelenné.

A kritika azonnal célba talált. Majka nem hagyta szó nélkül a kifogásokat, hiszen Ancsi az ő mentoráltja. Indulatosan reagált, emlékeztetve kollégáját arra, hogy nem az eredetit kell másolni:
„Nem énekelheti ugyanúgy, mint Presser Pici bácsi! Ez egy feldolgozás lényege!” – válaszolta ingerülten.

A feszültség egyre nőtt. Laci többször is megismételte, hogy számára a dal így „ízléstelen”. Ekkor Majka teljesen elvesztette a türelmét, és dühösen szólt vissza:
„Ezt nem hiszem el! Csak nem a lány volt ízléstelen! Ez rosszindulatú megállapítás! Szégyelld magad, haver!”

A helyzetet Tóth Andi próbálta enyhíteni, de a vita nem csillapodott. Valkusz Milán is szólt, szerinte a produkció nem volt ízléstelen, legfeljebb bizonytalanul indult, majd a végére bontakozott ki – ez viszont ismét Majkánál verte ki a biztosítékot:
„A dalnak pont a végére kell kinyílnia! Mikor nyíljon ki? Az elején?!”

Az adás alatt az is kiderült, hogy a héten Laci felajánlotta segítségét az átdolgozáshoz, amit végül nem fogadtak el. Laci később újból jelezte, hogy szívesen részt venne a további munkában is, amit Majka határozottan elutasított:
„Laci, nem kérünk a segítségedből! Inkább foglalkozz a saját versenyzőiddel!”

A hosszan elhúzódó nézeteltérés végül ismét Andinak köszönhetően csendesedett el, aki visszaterelte a figyelmet a 17 éves énekes teljesítményére. Végül Majka önmagát is csitította, miután percekig emelkedett hangon vitatkozott.