A szeles, esős napokat követően kora télies időjárás köszönt be az országba a hét közepén. A hőmérséklet jelentősen visszaesik, és több napon át tartósan hidegebb, téliesebb hangulat várható. A Köpönyeg.hu előrejelzése szerint komoly változás előtt állunk – mutatjuk a részleteket.
Hétfő: borult ég, sok eső és erősödő szél
A hét első napján még a borult vagy erősen felhős égbolt lesz a meghatározó. Sok helyen várható eső, zápor, a csúcshőmérséklet pedig mindössze 12 fok körül alakul.
A délnyugati szél idővel északnyugatira fordul, és egyre erősebbre vált, ami a térség több pontján kellemetlen időt hozhat.
A front távozása után a délután második felében érkezik meg a hideg, fagyos levegő a magasabb légrétegekbe. Az Időkép előrejelzése szerint az esti és késő esti órákban ez a beáramló, lehűlt légtömeg átfedésbe kerülhet a még távozó csapadékmezővel. Ennek következtében a magasabban fekvő hegycsúcsokon az esőt havas eső vagy akár havazás is felválthatja.
A téli hangulat ellenére azonban nem érdemes még előkészíteni a szánkókat, mert tartósan megmaradó hóra továbbra sincs sok esély.
Kedd: viharos szél és hirtelen lehűlés
Kedden az időjárás látványos fordulatot vesz: az erős, helyenként viharos erejű szél hatására felszakadozik a felhőzet, és több napsütés is megjelenhet.
A hőmérséklet azonban drasztikusan esik vissza – 5 és 10 fok között alakul –, így jelentős lehűlés érkezik. A korábbi enyhe, esős idő után már-már téli érzetünk lehet.
Szerda: megérkezik a kora télies hangulat
Szerdán változó felhőzet és igazi kora télies hangulat várható. Reggel 0 fok körüli hideg valószínű, délután is csak 6 fok köré emelkedik a hőmérő higanyszála.
A nappalokra jellemző hőérzet már határozottan a tél közeledtére utal – írja előrejelzésében a Köpönyeg.hu.
Csütörtök: marad a felhőzet, enyhe csapadékkal
Csütörtökön ismét erősen felhős égbolt jellemzi az időjárást, csak szórványosan fordulhat elő kisebb eső. A hőmérséklet 5 és 11 fok között alakul, így kissé enyhül az idő, de még mindig hűvösebb lesz a megszokottnál – derül ki a Köpönyeg.hu jelentéséből.