Mikes Zsüliett elképesztő előadása letarolta a Megasztár színpadát, a zsűri állva tapsolt — mégis elbukott Marics Peti döntésén. Az énekesnő Vandával csapott össze a sorsdöntő párbajban, ahol hangja pillanatok alatt meghódította a közönséget.
Mindenki biztos volt Zsüliett továbbjutásában, ám a mester egyetlen szavával mindent megfordított: Vandát vitte tovább, Zsülinek pedig összetört szívvel kellett búcsúznia az álmaitól.
BOTRÁNYBÓL TRAGÉDIA! MUTATJUK!
A lány teljesen kiborult a döntés után – szó szerint felrobbant a stúdióban. Dühösen kiviharzott, még csak vissza sem nézett, nem köszönt el sem a mesterektől, sem a duettpartnerétől.
A forgatás percekre leállt, mindenki döbbenten figyelte, ahogy Zsüli eltűnik a folyosón. – **Soha többé nem megyek ilyen műsorba!** – kiabálta remegő hangon, majd a mosdóban sírta ki magát, miközben a zsűri szavai újra és újra visszhangoztak a fejében – pedig Tóth Gabi még dicsérte is.
A kamerák mindent rögzítettek: Zsüli zokogva, levegő után kapkodva, teljesen összeomolva próbálta feldolgozni a döntést, miközben Herceg Erika hiába próbálta nyugtatni.A jelenet végül adásba került, amit a lány később élesen kritizált – szerinte a műsor „kiszolgáltatott helyzetben” mutatta meg őt a nézőknek.
MAJD EZ A SÚLYOS DOLOG TÖRTÉNT:
„Megdöbbentett és mélyen megsebzett, hogy leadtak rólam egy olyan felvételt, amit soha nem lett volna szabad – egy pánikroham közben, a női mosdóban, miközben egy férfi operatőr is jelen volt. Ez számomra megalázó és felkavaró élmény volt” – írta a 17 éves Mikes Zsüliett. Hangsúlyozta, hogy duettpartnerével továbbra is jó viszonyban vannak, mindent tisztáztak egymás között.
„A műsorban elhangzott kijelentések nem a valóságot tükrözik, de erről sajnos nem beszélhetek többet. Köszönöm a lehetőséget, de mostantól a lelki békémre és a fejlődésemre szeretnék koncentrálni” – tette hozzá. A fiatal tehetség a vigaszágas visszatérés lehetőségét is visszautasította, és nem jelent meg a többi versenyző között. A történtek kapcsán megkeresték a TV2-t is, ám a csatorna nem kívánt reagálni Zsüliett súlyos állításaira. VIA blikk