Új ígéretet fogalmazott meg a kormány a választások előtt – a 14. havi nyugdíj bevezetésének lehetőségén dolgoznak. Ezt Lázár János építési és közlekedési miniszter jelentette be a kaposvári Lázárinfón.
„Ha van 13. havi nyugdíj, akkor a 14. havi a következő lépés. Számolunk, dolgozunk, nagyon keményen, hogy ez megvalósítható legyen” – fogalmazott a miniszter, aki szerint ez lehet a legigazságosabb megoldás a kisnyugdíjasok helyzetének javítására.
További támogatások jönnek az év végén
A kaposvári fórumon Lázár kiemelte: a 13. havi nyugdíj visszaállítása fontos lépés volt, de az infláció miatt további segítségre van szükség. Elmondása szerint a kisebb nyugdíjak sávos emelését korábban már próbálták, de az igazságtalanságérzetet szült és politikailag is nehezen volt kezelhető.
A miniszter közölte, hogy november végén és decemberben minden nyugdíjas várhatóan 50 ezer forintos nyugdíj-kiegészítést, valamint 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt kap.
„Ez a nyugdíjra adott válaszunk” – fogalmazott Lázár János, hozzátéve, hogy választókerületében sok idős, özvegy nyugdíjas él, akik számára létfontosságú a nyugdíjemelés.
A magyar nyugdíjrendszer helyzete
A tárcavezető a fórumon a nyugdíjrendszer fenntarthatóságáról is beszélt.
Elmondta, hogy a 2,4 millió magyar nyugdíjas ellátása nem a korábbi megtakarításokból, hanem a jelenlegi munkavállalók befizetéseiből történik.
„Hiába fizette valaki a járulékokat a 60-as, 70-es vagy 80-as években, abból ma már egy fillér sincs meg” – fogalmazott Lázár, emlékeztetve, hogy a nyugdíjkassza a Kádár-korszak végére kimerült.
Szerinte a nyugdíjak fenntarthatósága ma is a foglalkoztatottak számától függ.
Míg 2010-ben 3,6 millió ember dolgozott Magyarországon, addig ma 4,9 millióan fizetnek adót, ami a nyugdíjrendszer egyik fő garanciája.
Nagy különbségek a nyugdíjak között
Lázár János felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugdíjak összege között jelentős eltérések vannak:
- 500 ezer ember 240 ezer forint alatti nyugdíjat kap,
- 250 ezer ember pedig mindössze 140 ezer forintnál kevesebbet.
A miniszter szerint különösen a somogyi falvakban, ahol sok mezőgazdasági nyugdíjas él, a juttatások gyakran 100–130 ezer forint körül mozognak.
Egyelőre kevés részlet ismert
A Portfolio megjegyezte, hogy a 14. havi nyugdíj bevezetésének részleteit, időzítését és pénzügyi fedezetét egyelőre nem ismertette a miniszter.
Szakértők szerint egy plusz havi nyugdíj mintegy 600 milliárd forintos többletkiadást jelentene az államkassza számára.
A kormány célja azonban, hogy hosszú távon igazságosabb és kiszámíthatóbb nyugdíjrendszert alakítson ki – mondta Lázár János.