
Szívszorító baleset történt Sopronban ma reggel: egy 16 éves fiú, S. Mátyás vesztette életét, miután otthonuk negyedik emeleti erkélyén rosszul lett, és nekicsapódott a több mint négy évtizede ott álló üvegkorlátnak. Az elöregedett üvegtábla nem bírta ki az ütést, betört, és a fiú a mélybe zuhant. A mentők három percen belül a helyszínre értek, de már nem tudták megmenteni a fiú életét.
Halálos baleset történt Sopronban, ma reggel egy fiatal, 16 éves fiú esett ki egy negyedik emeleti lakás erkélyéről, miután az üveglapokból álló, régi erkély kitört. A fiú rosszul lett az erkélyen, és nekicsapódott a több mint 40 éves üvegnek. A mentők hamar a helyszínre értek, de nem tudták megmenteni a fiú életét – derül ki a Blikk helyszíni riportjából.
A fiút és édesanyja májusban költöztek a lakótelepi bérlakásba. A baleset után a család elhagyta a lakást, felmondták a bérleményt, és ismerőseiknek is csak annyit üzentek, hogy egy ideig ne keressék őket.
Nem ez volt az első ilyen erkélyes baleset, 4–5 éve egy nő támaszkodott neki a régi üvegnek, ami eltört alatta, szerencsére az csak egy első emeleti lakás volt, így kartöréssel megúszta
– nyilatkozta az újságnak egy szomszédban élő nyugdíjas asszony. Kiemelte, hogy a korlát 1979-ben lett felszerelve, a környéken sokan lecserélték már ezeket.
Amióta itt lakom, tudom, hogy az erkélyek nem a társasház közös részei, mindenkinek magának kell karbantartani. Intő jel mindenkinek, hogy az elöregedett üvegek bármikor megadhatják magukat. Kár, hogy most egy emberéletbe került
– nyilatkozta egy másik szomszéd.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset pontos körülményeit.