Megszülte kislányát, majd órákkal később összeomlott a keringése
Egy 17 éves fiatal édesanya életét vesztette a temesvári Odobescu szülészeten, miután néhány órával gyermeke világra hozatala után szív- és légzésleállást szenvedett. A tragikus eset nagy visszhangot váltott ki, a rendőrség hivatalból vizsgálatot indított.
A kórház közleménye szerint a szülés természetes úton, viszonylag gyorsan – 4-5 óra alatt – zajlott le. A lányt folyamatos megfigyelés alatt tartották, ám a szülést követően váratlanul összeomlott a keringése. „Közvetlenül a szülés után, miközben a páciens a szülőszobában megfigyelés alatt állt, szív- és légzésleállást szenvedett. Minden újraélesztési manővert elvégeztek, egy órán át próbálták megmenteni az életét, de nem jártak sikerrel” – közölte a kórház.
A rendőrség a sajtóban megjelent hírek nyomán azonnal lépett. „Tekintettel a sajtóban megjelent információkra, miszerint egy 17 éves fiatal nő szülés után meghalt, a rendőrség augusztus 13-án megkezdte a vizsgálatot a tényállás teljes körű megállapítása és a megfelelő jogi intézkedések meghozatala érdekében” – áll a Temes megyei rendőrség közleményében.
A helyi sajtó úgy tudja, a lány családja súlyos mulasztásokat gyanít. A rokonok állítása szerint a fiatal először a Bega szülészetre került, ahol nem kapott kezelést, majd hazaküldték. Édesanyja ezután az Odobescu szülészetre vitte, ahol végül megszülte kislányát.
A kórház részletesen ismertette az előzményeket: „A 17 éves kiskorú, akinek terhességét előzőleg nem követték nyomon, sürgősségi ellátásra szoruló vajúdással érkezett a kórházba. A páciens 2025. július 31. és augusztus 4. között a Bega szülészeten volt, majd kezelés és különleges ajánlások nélkül hazaengedték. Augusztus 9-én 14 órakor édesanyja kíséretében visszament a Bega szülészetre, mert fájdalmai voltak, megvizsgálták, majd hazaküldték. Két óra múlva úgy döntött, hogy jelentkezik az Odobescu szülészeten, mert már erős fájásai voltak. Az azonnali vizsgálat kimutatta, hogy a fiatal nő vajúdik, ezért befektették. Az anyja aláírta a beleegyezést és megadta a kapcsolattartási adatait.”
A tragédia körülményeit a rendőrség és az egészségügyi hatóságok egyaránt vizsgálják.